~ 8.

Megint kedd, megint rész. Itt a rész, jó olvasást!

Este tízkor kapom csak fel a basszusgitáromat rejtő tokot, majd a mobilomat, és a cigisdobozomat is elsüllyesztem a zsebemben. A kulcsot elveszem a bejàrati ajtó mellett lévő kampóról, és bezárom magam mögött.

Lassú léptekkel haladok a stúdiónk felé, ami előtt Jessica, a hely ribanca álldogál, prédára vàrva. Amint megpillant, elmosolyodik, és felém veszi az irányt. Fájdalmasan felnyögök, mikor mellém ér, és méteres műkörmeit végighúzza a felkaromon. Kiráz a hideg ott ahol hozzám ér, és bár ritkán mondok ilyet, ezt a nőt tutira nem húznám meg.

-Szia Christian - mondja, mire morgok valami köszönés félét, és egy kicsit meglökve kikerülöm.

A hosszú folyosón végigmegyek, és kopogás nélkül benyitok az utolsó ajtón, amin kacskaringós betűkkel a Kill Yourself felirat áll.

-Sziasztok - lépek beljebb, és elhelyezem a sarokba a sötét tokot, ami a kedvenc piros gitáromat rejti. -Mióta vagytok itt? - érdeklődöm, mert már mindenki csak bámul ki a fejéből.

-Tudod Chris... az este az tág fogalom - grimaszol Oli, Mark pedig kinyújtja a középső ujjait. Trav követi a példáját, Andy pedig a hátamra ugrik, és úgy újságolja el a hírt, miszerint mi fellépünk. Nem mintha nem tudnám.

-Csekkoltátok a zenét? - kérdezem, mikor letelepszem a dohányzóasztalon fekvő laptop elé.

-Nem - rázzák a fejüket, én meg a youtube-on keresem meg azt a számot, amit ma már hallgattam. Jó, nem csak azt az egyet...

Könnyen megtalálom, és màr el is indítom, közbe pedig a srácok reakcióit figyelem. Andy elismerően biccent, Oli ritmusra mozgatja a fejét, Travis-nek a szeme csillog, pont, mikor mi játszottunk neki először. Mark-on semmit nem látok, ő csak a képernyőt bámulva figyeli a tagokat.

-Na? - nézek körbe.

-Király - mosolyodik el Andy. Oli csak a hüvelykujját emeli a magasba, Mark pedig meghajol a gép előtt, ezzel jelezve: a banda elnyerte a tetszését, Trav pedig vigyorogva összecsapja a tenyerét.

-Húzzatok gyakorolni - mutat a menedzserünk az üveg mögött lévő szobára, ahol a dob és Oli gitárja már vár ránk. A tokot felemelve bemegyek a kis szobába, és ott várom meg a többieket, akiknek még valamit el kellett intézniük. Nem értem, hogy nekem miért kell itt rohadnom, amíg ők valamit szervezkednek, de így legalább nyugodtan el tudtam szívni egy nikotinrudat, amit természetesen Travis készletéből csórtam. Ez szokásom, amikor nincs a közelben, hiszen az irodájában ha nincs húsz doboz, akkor egy sincs. Kényelembe helyezem magam az 'L' alakú kanapén, aminek bármely részéről tökéletes rálátás nyílik a tévére. Várom, hogy visszajöjjenek a srácok, közbe mélyeket szívok a cigiből, és hosszan tartom lent a káros anyagot a tüdőmben. A füst, ami kitalál a számból, a mennyezet felé igyekezik, de az út felénél semmivé foszlik. A lábamat a dohányzóasztalon pihentetem, amin, a két koszos tornacipőn kívül a laptop és egy hamutartó is fekszik. 

Egy óra múlva térnek csak vissza, vigyorogva, mint a tejbe tök. Zavartan pillantok fel az X-Box karról, amivel a tévében futkosó pici embereket irányítom. Meg sem szólalnak, helyette egyből az üveg mögötti helyiségbe mennek. Követem őket, és csak akkor szólalnak meg, mikor belépek közéjük.

-Melyik számokat játsszuk? - néz fel a dobok mögött Mark, mire Oli izgatottan ugrálni kezd, Andy pedig a mikrofonnal a kezében futkos fel-alá.

-Mit vettek be? - nézek a dobosra, aki vállat vonva csak annyit felel:

-Semmit. Csak izgatottak.

-Mert? - kérdezősködöm tovább, mire Oli végre megszán és elém lép.

-Billie Joe Armstrong ott lesz a fellépésen. Ha tetszik neki a zenénk, a következő albumunkat az Adeline fogja kiadni. Trav szervezte le nekünk, pont itt lesz valami miatt.

-Ezt nem hiszem el - motyogom meglepetten, mivel mindig is csodáltam az énekest, akivel most, akár szemtől-szemben is találkozhatunk. Ráadásul ha tetszik neki minden, még Amerikába is megyünk. - Akkor viszont állítsuk össze a számlistát. Úgy, mintha nem tudnánk, hogy itt lesz.

- A Kill Yourself lesz a kezdőszám - szólal meg Andy, én pedig kitépek egy lapot a szoba közepén heverő füzetből, és írni kezdek. - A második most is a Never never.

-A harmadik a Don' Leave me, a negyedik pedig a Hate me - folytatja Oli

-Oké, eddig 3 saját, és egy feldolgozás szám. Jöhet még egy feldolgozás, ami legyen a... Sweet Child O' Mine - vágja rá Mark.

-Aztán a Kill me, és a Longview. És már is benne van egy Green Day szám a listában. Már csak hármat kell összeszedni. Például az I don't care.

-Ez eddig nyolc - számol Oli, én meg vadul bólogatni kezdek. - Ebből három feldolgozás. Ha lesz még egy, és egy saját, úgy pont megvan a 10, és fölényben vannak a sajátok. Hagy válasszak én feldolgozást! - ugrál megint, mi pedig, mivel mással úgysem lehetne lenyugtatni - maximum egy könyökössel - belemegyünk. - Akkor játsszuk el a TNT-t.

-Tökély - vigyorodok el, mert tudom, ezt a számot mindannyian szeretjük. - És... legyen a Rock 'N' Roll.

-10 szám, és le is telik az időnk. Most pedig próbáljuk el őket - tapsol kettőt Andy, mire mindenki a helyére pattan, és - esetemben - behangolja a hangszerét. - Akkor, az első számmal, a Kill Yourself- fel kezdünk.

-Biztos? - nézek fel, hiszen eléggé ijesztő szám. - Kezdjünk inkább a Rock 'N' Roll- lal. Az nem ilyen elvont, sőt, az a legeredetibb. Vagyis... az a legkevésbé elvont, vagy mi.

-Oké - bólint rá Oli és Mark, Andy pedig elgondolkozva figyelt minket. 

-Legyen. Akkor nyilazd át a listán - mondja az énekes, mire a papírdarabhoz ugorva, az utolsóként leírt dalt előre nyilaztam. - Most már kezdhetjük? - fordul körbe unottan Andy, mi meg vigyorogva beordítunk egy-egy "igen"-t.

-Akkor szóljon a Rock 'N' Roll! - ordítok az előttem felállított mikrofonba, ami a hangra egy kicsit megremeg.

~ 7.

Hali mindenki! Sok idővel később, de meghoztam az új részt, és egy kevés helyzetjelentést is. 
Szóval a helyzet annyi, hogy most még pár rész erre a blogra meg van írva, de a másikra (az It's so easy!-re) nincs, és az szünetel egy ideig, mert nincsen ihletem... Viszont erre a blogra az előre megírt részeket hetente felteszem - keddenként. Remélem tetszeni fog!
Fáradtan botorkálok haza a hajnalig tartó buli helyszínéről. Félrészegen, dülöngélek a szakadó esőben, a fejemre apró cseppek hullanak, a hajam a homlokomra tapad. Az utcákon megállás nélkül rohangálnak a 15 évesek, akik azt hiszik, hogy ha megisznak egy doboz sört, már részegek lesznek.
Csak fél óra séta után érek el a házamhoz, ami előtt felsóhajtok, és a kulcsot előkaparom a zsebemből, hogy behelyezhessem a zárba. Amint hallom a kattanást már lépek is be a házba, ahol két vendégem is alszik.
Csendesen lépkedek a kanapé felé, csak azért, mert az van a legközelebb a budihoz.
A kezemmel támasztva magam, leülök a alvóhelyemre, majd sikeresen el is fekszem. Egy kicsit émelygek, de nem zavar annyira, mivel vègre el tudtam feküdni. És nem egy csajon.
Lehunyom a szemem, és már el is alszom.
Ordibálásra kelek fel, de fogalmam sincs, hogy nekem, vagy valaki másnak pofázik...Nora? Értetlenkedve kinyitom a szemem, és felülök. Megingok a hirtelen mozdulattól, így várok, amíg jobban nem leszek. A gyomrom kevereg, nekem pedig erőm sincs kimennem a vécére, így a tartalma a padlón végezte. Csak erre kapta fel a fejét a veszekedő páros, Nora és Mark. Arról, hogy Mark hogyan került hozzánk, fingom sincs.
-Jól vagy? - térdel le elém Nora.
-Fogjuk rá. Ha azt leszámítjuk, hogy most okádtam le a padlót... meg a lábam, a fejem fáj, mint az állat, és lehet, hogy elkaptam valamit egy csajtól, akkor igen, mondhatom, hogy jól - bólintottam. - De adhatnál valami fejfájáscsillapítót.
-Tessék - nyom a kezembe Mark egy bogyót, és egy pohár vizet, mire Nora szikrázó szemekkel néz rá. - Azért jöttem, hogy tudjak adni ebből, - vesz elő egy doboz gyógyszert - mert tudom, hogy ameddig Nora itt van, semmiképpen nem fogsz még fájdalomcsillapítót se kapni.
-Kösz, haver - veszem a számba a pirulát, és leöblítem egy kevés vízzel. - Kávét is elfogadnék - néztem felváltva rájuk.
-Az nincs - fordul meg a dobosunk, és elmegy. Azt még mindig nem tudom, hogy ő miért van ilyen kibaszott jól, míg én olyan vagyok, mint a mosott szar.
Nora is a fejét rázza, ezzel jelezve, hogy azt sem csinált. Gyógyszert csak veszekedés árán kapok, kávét meg sehogy. Fuck yeah.
-Utálom Mark-ot - fordít hátat a nővérem, úgy, mintha az én hibám lenne az, hogy Mark idejött azért, hogy ne dögöljek bele a fejfájásba.
-Miért? - húzom fel a szemöldököm kérdőn.
-Mert nem kellett volna gyógyszert hoznia neked. Túl veszélyes, a végém visszakerülsz az elvonóra. Ő tudja a legjobban -többek között-, hogy milyen szar volt neked az az idő. Most meg, mind a négyen, sőt, veled együtt, úgy csináltok, mintha semmi sem történt volna! - oktat ki.
-Kezdesz idegesítő lenni. Mintha az anyám lennél - röhögök fel, és beletúrok a hajamba. - Pedig... te Joey anyja vagy, nem az enyém.
-Pedig neked is kéne valaki, aki fegyelmez.
-Nem vagyok gyerek! - pattanok fel, de egyből megingok. Nora erre aggódóan mellém ugrik, és megtámaszt.
-De. Gyerek vagy még. Nagyra nőtt, zenész gyerek, aki azt hiszi, hogy felnőtt. Ha Joey felébred, lelépünk. Nem fogom végignézni, ahogy megölöd magad - bemegy a szobába, ahol a kisfiú alszik.
A konyhába igyekszem, hogy végre a szervezetembe juttassak egy bögrével az életmentő fekete italból, amit kávénak hívunk. Mivel nincs, ezért nekem kell megcsinálnom. 10 perc múlva már az étkező asztalon ülve kortyolok az AC/DC-s bögrébe öntött feketéből.
-Mi megyünk - lép be az ajtón Nora, mellette pedig Joey szomorúan néz rám.
-Sziasztok - ugrok le a padlóra, megfeledkezve arról, hogy a hirtelen mozdulatok, még mindig eléggé fájdalmasak.
Megölelem a kis srácot, akinek a szeméből könnyek folynak, de azt nem értem, hogy miért.
-Mi a baj, öcsi? - borzolom össze a haját vigyorogva, de még el sem mosolyodik.
-Anya azt mondta, hogy meg fogsz halni - szipog, mire mérgesen felpillantok a nővéremre, aki csak fintorogva megvonja a vállát.
-Nem fogok meghalni Joey. Számodra nem. Ha megunod anyádat, akkor nyugodtan gyere hozzám, várni foglak - mondom, mire felnevet.
-Szia Chris bácsi - nyom egy puszit az arcomra. Nora megfogja a kezét, és kitereli a házamból, majd amint mindketten átlépik a küszöböt, még int, és becsapja maga mögött az ajtót.
Elballagok a laptopomért, ami már teljesen poros, olyan régen volt használva. Felnyitom a gépet, és be is kapcsolom, hogy ne az üres feketeséget bámuljam.
Kell egy kutya.
Fogalmazódik meg bennem egy érzés, egy gondolat, miszerint kell egy társaság magam mellé. Nem mintha a srácok mellett magányos lennék.
Mivel a házamnak van egy nagyobb kertje -medencével-, így az állat sem lenne bezárva. Elmosolyodok, mikor a kedvenc kutyafajtámról -a németjuhászokról- nézegetek képeket az interneten.
Elmélkedésemet, a csendbe belehasító, ordító Korn szám szakítja meg, ami a telefonom csengőhangja, és a kedvenc számom egyben.
Amint fogadom a hívást, valaki ordítani kezd. Távolabb tartom a fülemtől a mobilt, amiből -a másnaposságnak köszönhetően- a fejfájást előidéző hang, még mindig hallatszik.
-Mi a fasz bajod van? - szólok bele nyúzottan. A vonal másik végéről még mindig boldog kiáltások hangzanak fel, ezzel jelezve: valami jó történt.
-Lesz még egy fellépésünk! - tájékoztat Trav, mire nekem leesik az állam. Két évig semmi, és hirtelen kettő is? Igaz, a kettő nem sok, de nekünk már ez is elég ahhoz, hogy mindent elfeledve menjünk gyakorolni a stúdióba, akár napokat is a koncert előtt.
-Előzenekar? - kérdezem, mire egy igent kapok válaszul.
-Nem ismertük őket eddig, de mint kiderült a leghíresebb magyar banda. Valami Tankcsapda. A lényeg az, hogy minket kértek fel előzenekarnak. Az összes jegy elkelt, a közönség felének fogalma sincs arról, hogy nem angolul énekelnek, a másik fele pedig Magyarország környékéről jött. Szóval lehetőségetek lesz megmutatni a tehetségeteket külföldieknek is. Csak annyi a baj vele, hogy Manchester-ben lesz, nem Londonban.
-Nem akkora baj. A lényeg, hogy Anglián belül. Milyen zenét játszanak?
-Nézz utána - feleli, a hangjából kihallatszik, hogy vigyorog.
-Betűzd le - vágom rá, mivel nekem magas, hogy hogyan írják.
-T - A - N - K - C - S - A - P - D - A - diktálja a betűket, én pedig, -mivel a laptop az ölemben fekszik - bepötyögöm a billentyűzeten.
-Köszi. Este találkozunk a stúdióban. Csá - köszönök, és egy heló után ki is nyomom.
Rákattintok a legfelső kidobott számra, ami a Köpök rátok! nevet viseli, és a képernyőt bámulva követem a klip eseményeit. Fülbemászó dallama, és szövege egyből megragad a fejemben, bár nem értem mit énekel. Hát ilyen lehet a magyaroknak angol zenét hallgatni?

~ Day 30

Hali megint!

Megint itt vagyok, a kedvenc dalomon pedig nem gondolkoztam semennyit, hiszen éjjel-nappal meg tudnám hallgatni ezt a dalt...

A kedvenc dalod (talán más, mint az első napon volt!)

Tankcsapda - Köpök rátok

April xx

~ Day 29

Hali! 

Megint elmaradtam kettővel, de nem baj, ez lesz az utolsó nap, mikor teszek fel ilyen kihívást, hiszen ma lesz vége. Ma lesz meg a harminc, aminek eléggé örülök... Egyébként a szám nem tetszik annyira, de mégis Csapda, és ma jött ki, ezért gondoltam, hogy ezt választom.

Egy dal (csak úgy, válassz egyet!!!)

Tankcsapda - A zene betemet

April xx

~ Day 28

Hali!

És megint nem kések a napi kihívással, szóval megtapsolom magam - taps, taps, taps - kackac. Egy kicsit ( kicsit?!) fáradt vagyok, mert hajnali négykor értem haza, jó pár km séta után, és félóránként rezgett a telefonom amire természetesen fel kellett kelnem... Mellesleg megint nem ennek a számnak rakom be a klipjét. Mellesleg tegnap nem láttam az X-Factort - még lehet rajta röhögni - de mondták, hogy volt benne Green Day. *-* váááá *-* Green Day *-* váááá*-* (Sorry, rohamom van)

Egy dal, ami nagyon idegesít

Mohamed Fatima - Ragyog a szívem

April xx

~ Day 27

Hali!

Újra készen van egy feladat, ez a 27. Már csak három nap és vége a harmincnak, és nem fogok minden nap jelentkezni...

Egy dal, ami felvidít

Tankcsapda - Rio

April xx

~ Day 26

Hahi!

Megint itt vagyok, a feladaton nem gondolkoztam, hiszen itt van mellettem a telefonom... szerencsére, mert tele van olyan számokkal, amiket hiba lenne nem meghallgatni minden egyes nap...

Egy dal, ami a "you" szóval kezdődik

Guns N' Roses - You Could be mine

April xx